XXI. század

Tegnap este bambuljuk a tévét - kicsinyünk nem az a korán fekvős fajta, mi már rég alfa üzemmódban vegetálunk, ő meg még mindig pörög -, a Mezzón megy valami zongoraverseny (Zoli szerint nem zongoraverseny volt, hanem szonáta zongorára és csellóra). Mózit érdekli a dolog: táncol rá, nézi a tévét. Aztán odamegy a kanapénak arra a részére, ahol nem terpeszkednek a felmenői, és nekiáll rajta zongorázni. Közben időnként rápillant a tévére, hogy hogy is csinálja a bácsi. Se lát, se hall, 15 percig püföli a kanapét. Néha majd' hanyattesik a nagy igyekezettől.
Mit csinál ilyenkor a 21. századi szülő?
Kapkodva előrántja a mobilját.
Megnézi, van-e rajta kamera.
Örül, mert van. :-)
Felveszi a gyereket (aki ezt észre sem veszi, mert teljes beleéléssel zongorázik). A felvétel néhol remeg, szülő vinnyogva próbálja visszafojtani a röhögést.
Visszanézi a felvételt.
Megint örül, mert hangot is felvesz a mobilja.
Csinál még egy felvételt, a biztonság kedvéért.
Aztán áttölti a telefonról a fájlokat a laptopra, amin van infraport.
Aztán átviszi pendrájvon a PC-re.
Aztán konvertert keres, mert a telefon persze valami elvarázsolt fájlformátumot használ.
Aztán blogot ír, és megosztja az élményt a barátaival és ismerőseivel.

Szóval gyermekünk most már nem csak doktor lesz és olimpiai bajnok vízilabdázó, de világhírű zongoraművész is. ;-) Szegénykém...