Májusban a legszebb a Balaton. A hatalmasnyugodt, feszülő, kék vízben nagy halak ugrálnak. A kikötőben a vitorlások kötélzetén csengettyűzik a szél. Csend van, strandolók nincsenek, csak a csendet befogadni akaró néhány ember és kutya. Arasznyi kis sikló nyújtogatja ránk a nyelvét. Úszni tanuló kiskacsák rajzolnak fodros vonalatlat a parttól kőhajításnyira. A parti öreg fűzfák virágban, a fű friss, zöld és erős. .
Délután van, a Nap előbb élénksárga, majd mély napszínű, aztán egyre vörösebb hidat fektet a tóra, meleg napsütés.
A betonozott part mentén nagyobb és kisebb sziklák; a lépcsőket még nem tették be, így a vízbe csak a nyálkás, csúszós, ingatag kövek közt lehet beóvakodni.
Gondoltam, míg Mózi, Eszter és András Esztere sétálnak, napoznak, játszanak, addig én úszok egyet. Mózika már a parti köveknél nagy érdeklődést mutatott a vízijátékok iránt, tavalyi nádat, aprókavicsot dobált a betonpartról a kövek közé.
Nade amikor Apa bement a Tóba? Lábát emeli, cipőjét lazítaná, kertészgatya pántját oldogatja... Ő is menne! Eszter(ek) arcán a rémület. Tizenhatfokos tóban úsznék, s Te nem segítsz, Anyám?
Amikor a sziklák közé mászik az immár pucér gyerek, nincs menekvés. Hagyom mászni és segítek neki, valahogy csak elbukdácsolunk a vízig. Vízbemerítem. Csend, majd vihogás. Mégegyszer. Kacag. Dobálom, húzom-vonom. Vigyorog. Vízbe mégegyszer. Sikongat.
Óvatos Apa öt perc élvezkedés után kiadná a kétévest, hogy hát mégiscsak 16 fokot mutatott a met.hu Siófoknál, gyorsan töröljük szárazra! De nem oda Buda/Mózi. Ő aztán ki nem megy innét! Teper befelé. Végül erőszakot követek el rajta, és kirakom a szűrét a partra. Nagy törölközés, dörzsölés, anyai szívről kő le. De nekem még csak az egyik lábam van kint, amikor a gyerek egyik lába már megint bent.
Még öt perc lubickolás.
Szomjas gyerek a Balatonból iszik. Én itatom két kézből. Olyan tiszta a víz.
Levezetésként tíz perc hintázás kifejezetten jár egy Vízinyuszinak.
Másnap kora délután kisétáltunk a Magaspartra. Ötven méteres magasságból szép kilátás nyílik Tihanytól Veszprémig. De Mózikának senki nem mondta, hogy a Balaton, amit föntről lát, vagy 200 méterre van előre és vagy 70 méterre alattunk. Megy mint a bolond, neki a rézsűnek, löszfalnak, hogy ő márpedig ma is fürdik. Lábát emeli, hogy le a cipővel, néz rám, nyafog.
Hát nincs más választás, megyünk a partra. Már készülünk, viszünk neki is cuccot. Megint nem lehet kiszedni a vízből. Két hosszas úszólecke között a parton játszik, homokba pisil, pisipogácsát alkot. Mégiscsak két éves. Ugye muszáj persze megfüröszteni megint.
Aztán ő is megpróbál a kövek közt bemászni a tóba. Inkább megtanítom, minthogy itt összetörje magát... Végül a Nagy Szikláról (strandlabdányi) sikerül leereszkednie egyedül, de persze nem talál a csúszós kövön fogást a lába, seggreül, sír. Hát egy kis fürdés megvigasztalja gyorsan.
Végül menekülnünk kell, különben a gyerek nemcsak az aranyhidat várná meg, de a vacsorát is a Balatonba kéretné.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése