2009. február 20., péntek

Bölcsifarsang

Mindazok megnyugtatására, akikkel nem beszéltünk a beszoktatós horrorsztorik óta: Momó szeret bölcsibe járni, eszik, alszik, csajozik („Bölcsike! Julcsika!”), jóban van az Évanénikkel (3 db) és az új gondozónővel, Nikivel is. Reggelente szertartásosan elbúcsúzik (ha érzelmesebb hangulatban van, igazi cuppanós, nyálas puszikat kapok tőle ilyenkor – a standard „pupu” helyett –, ami a napom fénypontja), aztán megy Apával bölcsibe.

Délután érte megyek, a nyakamba ugrik, és – lekopogom – az utóbbi pár napban a maratoni hisztikről is sikerült lebeszélnem, amiket korábban a hegymenet, a lépcsőzés és a „nem nyomunk meg minden útba eső gombot” miatt rendezett, amik pokollá – és mind objektív, mind szubjektív értelemben nagyon hosszúvá – tették a hazavezető utat.

.

Szerdán volt a bölcsifarsang. Egitől megkaptuk Marci oroszlánjelmezét, de addigra már megjelent lelki szemeim előtt Mózi mint Kövér Ellenőr (a Thomas, a gőzmozdonyból), és Momó elég rosszul reagált az oroszlánjelmez sapkarészére, így jobb ötletnek tűnt idén még valami humanoidnak öltöztetni. Ráadásul nem is igazán ismeri az oroszlánt még. A Thomast nagyon szereti, és én úgy gondoltam, hogy nagy élmény lenne neki, ha olyasminek öltözhetne, amit ismer és szeret. A mozdonyt nehéz lett volna kivitelezni, és még ha meg is oldom, nem hiszem, hogy felvette volna. :-)

(A fenti szöveg nem véletlenül tűnik magyarázkodásnak: véletlenül sem szeretném Egit megbántani oroszlánügyben. ;-))

.

Tehát a jelmez:

Vettünk egy fehér inget.

Az itthon kallódó fekete fotókartonból csináltam cilindert. (Ez a legneccesebb: nem hiszem, hogy sokáig maradna Mózi fején…)

Varrtam egy sárga mellényt.

Használtruha-boltban vettem zakót és nadrágot.

Varrtam egy másik sárga mellényt, mert az első kicsi lett. :-)

Megkértem Zolit, hogy az egyik nyakkendőjét kösse rövidre.

Érdekes, hogy a reggeli öltözködésnél visítva tiltakozott a fehér ing ellen, a nadrágot és a mellényt már kicsit kevésbé bánta, és amikor megmutattuk neki a tükörben, hogy hogy mutat, és biztosítottuk róla, hogy nagyon jól fest, egészen megnyugodott.

Később megírom a többit, most (szerda reggel) még csak annyit tudok, hogy az Évanénik lelkendezve fogadták, hogy milyen csinos. Talán ennek köszönhetően hagyta, hogy Zoli a zakót, a nyakkendőt és talán a cilindert is ráadja, tehát teljes harci díszben csatlakozhatott a reggeliző királylányok és tündérek hadához.

.

***

Délután tartalékba öltöztetve kaptam vissza Momót – kiderült, hogy nem ette le magát, csak úgy gondolták, kényelmetlen lenne a „jelmezben” aludnia. Mindenesetre visszaöltöztettem, így bent maradhatott a váltóruhája.

Arról, hogy mi történt a farsangon, persze nem sokat tudok, csak a gondozónők szűkszavú beszámolójára hagyatkozhatok, akik szerint ettek, ittak, jól érezték magukat. Abból gondolom, hogy Mózinak bejött a jelmezesdi, hogy öltözésnél már nyoma sem volt a korábbi tiltakozásnak: előzékenyen segített, dugta kezét-lábát, maga nyomta fejébe a cilindert, szóval a reggeli ellenállásnak nyoma sem volt.

(Bocs a rossz minőségű képekért, ha tudom, kicserélem jobbakra később.)

.

Nincsenek megjegyzések: