Mózi bölcsibe megy 4.

Harmadik hét

Jót tett a hétvége, lehiggadva futottam neki az új hétnek. Mózi kicsit kevésbé lelkes az indulásnál, viszont napról napra kevesebb a hiszti az érkezés és elválás körül. A hétfő még gázos volt: Zoli négynapos tréningre utazott Dobogókőre, reggel hármasban mentünk bölcsibe. Ez Mózit eléggé megkavarta: búcsúzás apától, majd rögtön rájön, hogy mindjárt megy anya is… De mire kiléptem az átadó ajtaján, már hallottam (illetve nem hallottam), hogy nincs gond. Alszik minden nap, bár elaltatni nem könnyű (csak nekem könnyebb így, hogy rádiójáték üzemmód helyett itthon vagyok, és csak 2 körül megyek vissza, és megvárom, amíg felébred). Mondják, hogy nagyon nyugtalanul alszik. Szerencsére csak ott, itthon jól alszik, kipiheni magát. Mondják, hogy mindent szépen megeszik, és Éva nénitől még egy dicséretet is sikerült kicsalnom, miszerint „persze, trauma, trauma, de meg kell lennie, és ő azért ennél rosszabbra számított”. :-)

Pénteken Mózit először sikerült úgy otthagyni a bölcsiben, hogy nem sírt. Kicsit morgott, aztán Zsuzsa néni mondta neki, hogy menjen, főzzön neki kakaót, ő meg ment.

(Rájöttem az univerzum egyik nagy összefüggésére: a bölcsibe vezető úton azért van minden reggel friss hányás, mert egybeesik a műszaki egyetemisták egyik fő útvonalával. Persze lehet, hogy az egyeskét (n-eskét) bölcsibe-oviba, ketteskét (n+1-eskét) pocakban hordozó anyukák is tarkítják néha a képet. ;-))

Mózi még aludt, amikor délután odaértem a bölcsibe. Éva néni újra megerősítette, hogy sokkal rosszabbra számított, és elújságolta, hogy Mózi földhözvágta magát és nagy hisztit rendezett, amikor az egyik kisfiú megütötte. Ő próbálta megvigasztalni, de lerázta, rugdosott és még keservesebben üvöltött. Aztán békén hagyta, Momó meg elvonult a sarokban lévő matracokhoz, és két perc múlva már egy autót tologatott, mintha mi sem történt volna. Mondtam, hogy ez így megfelel a szokásos forgatókönyvnek.

Hétvége: pici fiunkat láthatóan megviseli a bölcsiakció. Regresszív tüneteket mutat: szeparációs szorong, cicimániás, sokat hisztizik és nyafog. Meg fáradt: szombaton hétkor kelt, és délelőtt fél tízkor már aludt.

Negyedik hét:

Ugyan még csak szerda van, de úgy döntöttem, nem naplózom tovább a bölcsit: lassan sínre kerülnek a dolgok. Momó tegnap már se búcsúzkodásnál nem sírt apának, se délután anyának. Egy gyors pápá, és már el is tűnt a bölcsiszoba bugyraiban, ahová illetéktelen szülői szem be nem tekinthet (illetve csak hosszas diplomáciai folyamat után, előre egyezetett időpontban, egy kicsit). Mostanra pozitív hozadékai is érzékelhetők a bölcsislétnek: Momó kommunikatívabb, ügyesebben működik együtt más gyerekekkel, biztosabb a napirendje, korábban fekszik (mondjuk mi is), és úgy általában nagyfiúsabb. Csak azt várom már nagyon, hogy végre érthető szavakkal is el tudja mesélni, mi történt vele, és válaszolni tudjon a mindennapos faggatózásunkra, hogy ki a barátja, kivel játszott, mit játszott, mit evett és hogy érezte magát.

Napló vége.

P.S.: azért persze ha történik valami érdekes, azt rögtön megírom!