Szeptember 8.
Ma rossz idő van, úgyhogy megismerkedünk az udvar után a szobával is. Újabb szabályok: nem szabad a bútoron autót tologatni, csak a földön; kirakózni csak az asztalon lehet, a földön nem. Éva néni kedveli a sötétet: a szomszéd szoba gondozónője szóvá tette, hogy sötét van, miért nem gyújt villanyt, de ő úgy vélte, nincs sötét. Rám nézett megerősítésért, de mondtam, hogy szerintem is sötét van. Végül Zsuzsa néni is megérkezett, és kérdezés nélkül felkapcsolta a villanyt. Éva néni egyébként is elég borúlátó: egész hétre esőt jósolt, a meteorológusok véleménye ellenére.
Napközben egyszer kiszaladtam a teremből a szekrényekhez úgy fél percre – Momó oltári nagy patáliát rendezett. Elkezdtem megbeszélni vele, hogy olyan is lesz ám, hogy nem leszek itt.
Az ebéd nagyon ízlett neki: sárgaborsófőzelék volt valami sült tojásos-lisztes morzsalékos tüneménnyel. Még almát is evett! Megint felhozta a „koncinkát”, de lebeszéltük.
Szeptember 9.
Momó lelkesen ment bölcsibe. Érkezés után úgy ¾ órát játszottunk, aztán Éva néni kiadta az utasítást, hogy anyuka elmegy 20-25 percre. Fél órát is maradtam, tudom, hogy ha egyszer lelépek, maga a hiszti eltart 15 percig, legyen ideje lenyugodni. Mikor visszamentem, belestem, a gondozónők pedig integettek, hogy minden rendben, nyugis, játszik, bújjak el. A társalgóban traccspartit rendeztünk az anyukákkal.
Mózit ebéd után, ¾ 12-kor, jóllakottan kaptam vissza.
Beiratkoztunk a bölcsődevezetőnél. Nagyon kedves nő, akárcsak a helyettese.
Szeptember 10.
Érkezés és rövid regeneráció után anyukának irány a társalgó. Bár üzleti tervet kéne írnom, mert vasárnap le kell adnom a VANDÁ-s házim, lefoglal az aggódás és a traccsparti folytatása. Zsófi és Eszter anyukájával már egészen összemelegedtünk.
Ebéd után Éva néni behív, hogy próbáljam meg lefektetni Mózit. Mó mintha hajlana is rá, de aztán felkelne, játszana, de azt meg nem lehet, úgyhogy megyünk haza, mielőtt felkelti a többieket.
Szeptember 11.
Rosszkedvű, esős reggel – engem nyomaszt, hogy egész délelőtt nem leszek a gyerekkel, ő meg érkezéskor nem érti, miért nincsenek a többiek az udvaron, mint máskor. Beadom a szobába, részemről rövid búcsú, részéről keserves üvöltés, anya szíve megszakad.
Délelőtt házit írok, az ajtó túloldalán a gyerek játszik. Néha hisztizik kicsit, olyankor leküzdöm azt a részemet, amelyik odavágná a házit, bölcsibeszoktatást, és mentőakcióba akar kezdeni. Erre a célra direkt fenntartok egy mentális baseballütőt, amivel gyorsan földbedöngölöm az ugrásra kész anyatigrist.
***
A tigris kicselezte a baseballütőt!
Ebéd után Éva néni megpróbálta lefektetni Momót. Amíg vártam, az egyik sorstárs apuka kifejtette, hogy ez a beszoktatás brutális, és hogy az ő gyereke nem fog itt aludni (apuka dobos, belefér a napirendjébe, hogy délben hazaviszi a porontyot).
Én már az első komolyabb hiszti hallatán (mert ugye anyukának marad a rádiójáték üzemmód) összepakoltam, és vártam, hogy Éva néni jön Mózival kézenfogva, hogy mehetünk haza. De még vagy fél órát és két rohamot kellett várnom, mire tényleg feladták.
Bent szívszaggató látvány fogadott: a gyerek hanyatt fekszik a kempingágyon, mint akit odaszögeztek és zokog. Ölbevettem, a nyakamba borult, sírt, és majd’ megfojtott.
Aztán hazatoltam, és pocsékul éreztem magam.
Ma rossz idő van, úgyhogy megismerkedünk az udvar után a szobával is. Újabb szabályok: nem szabad a bútoron autót tologatni, csak a földön; kirakózni csak az asztalon lehet, a földön nem. Éva néni kedveli a sötétet: a szomszéd szoba gondozónője szóvá tette, hogy sötét van, miért nem gyújt villanyt, de ő úgy vélte, nincs sötét. Rám nézett megerősítésért, de mondtam, hogy szerintem is sötét van. Végül Zsuzsa néni is megérkezett, és kérdezés nélkül felkapcsolta a villanyt. Éva néni egyébként is elég borúlátó: egész hétre esőt jósolt, a meteorológusok véleménye ellenére.
Napközben egyszer kiszaladtam a teremből a szekrényekhez úgy fél percre – Momó oltári nagy patáliát rendezett. Elkezdtem megbeszélni vele, hogy olyan is lesz ám, hogy nem leszek itt.
Az ebéd nagyon ízlett neki: sárgaborsófőzelék volt valami sült tojásos-lisztes morzsalékos tüneménnyel. Még almát is evett! Megint felhozta a „koncinkát”, de lebeszéltük.
Szeptember 9.
Momó lelkesen ment bölcsibe. Érkezés után úgy ¾ órát játszottunk, aztán Éva néni kiadta az utasítást, hogy anyuka elmegy 20-25 percre. Fél órát is maradtam, tudom, hogy ha egyszer lelépek, maga a hiszti eltart 15 percig, legyen ideje lenyugodni. Mikor visszamentem, belestem, a gondozónők pedig integettek, hogy minden rendben, nyugis, játszik, bújjak el. A társalgóban traccspartit rendeztünk az anyukákkal.
Mózit ebéd után, ¾ 12-kor, jóllakottan kaptam vissza.
Beiratkoztunk a bölcsődevezetőnél. Nagyon kedves nő, akárcsak a helyettese.
Szeptember 10.
Érkezés és rövid regeneráció után anyukának irány a társalgó. Bár üzleti tervet kéne írnom, mert vasárnap le kell adnom a VANDÁ-s házim, lefoglal az aggódás és a traccsparti folytatása. Zsófi és Eszter anyukájával már egészen összemelegedtünk.
Ebéd után Éva néni behív, hogy próbáljam meg lefektetni Mózit. Mó mintha hajlana is rá, de aztán felkelne, játszana, de azt meg nem lehet, úgyhogy megyünk haza, mielőtt felkelti a többieket.
Szeptember 11.
Rosszkedvű, esős reggel – engem nyomaszt, hogy egész délelőtt nem leszek a gyerekkel, ő meg érkezéskor nem érti, miért nincsenek a többiek az udvaron, mint máskor. Beadom a szobába, részemről rövid búcsú, részéről keserves üvöltés, anya szíve megszakad.
Délelőtt házit írok, az ajtó túloldalán a gyerek játszik. Néha hisztizik kicsit, olyankor leküzdöm azt a részemet, amelyik odavágná a házit, bölcsibeszoktatást, és mentőakcióba akar kezdeni. Erre a célra direkt fenntartok egy mentális baseballütőt, amivel gyorsan földbedöngölöm az ugrásra kész anyatigrist.
***
A tigris kicselezte a baseballütőt!
Ebéd után Éva néni megpróbálta lefektetni Momót. Amíg vártam, az egyik sorstárs apuka kifejtette, hogy ez a beszoktatás brutális, és hogy az ő gyereke nem fog itt aludni (apuka dobos, belefér a napirendjébe, hogy délben hazaviszi a porontyot).
Én már az első komolyabb hiszti hallatán (mert ugye anyukának marad a rádiójáték üzemmód) összepakoltam, és vártam, hogy Éva néni jön Mózival kézenfogva, hogy mehetünk haza. De még vagy fél órát és két rohamot kellett várnom, mire tényleg feladták.
Bent szívszaggató látvány fogadott: a gyerek hanyatt fekszik a kempingágyon, mint akit odaszögeztek és zokog. Ölbevettem, a nyakamba borult, sírt, és majd’ megfojtott.
Aztán hazatoltam, és pocsékul éreztem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése